Próba

Csallóközi Táncegyüttes

(felnőttek)

kedd, csütörtök:

18.00–21.00

Kis Csallóközi

kedd, csütörtök:

16.00–18.00

Apró Csallóközi

kedd, csütörtök:

14.30–16.00

Pici Csallóközi

szerda:

14.30–16.00

NyusziHopp!

szerda:

16.05–16.50

Táncház

A táncfolklór – mint szellemi örökségünk egy része – megőrzésének és továbbéltetésének a világon egyedülálló formája a táncház. Az együttes 2014 óta rendszeresen szervez élő zenével és kreatív alkotó foglalkozással kiegészülő táncházat.

 

A program tánc- és zeneművészek, szakpedagógusok bevonásával valósul meg. Célunk a Kárpát-medence tánc-zenei hagyományainak felelevenítése, valamint a gyermekek, fiatalok és felnőttek mozgáson keresztül való alkotó aktivitás örömének megélése. Célunk, hogy a tánc részévé váljon a hétköznapoknak, hogy a színház éppoly vonzó legyen, mint a mozi, a tánc mint aktivitás pedig éppoly gyakori, mint egy fitneszközpont látogatása.

Tábor

Az együttes 2015-től évente négynapos néptánctábort valósít meg, nemcsak saját gyermekcsoportjai, hanem a régió fiatal generációja számára. Központban a gyerekek és fiatalok teremtő aktivitása áll. 

 

A tábori tevékenységek révén (néptánc- és népdaltanítás, alkotóműhelyek, népi ügyességi játékok, táncházak, gálaműsor), a táncpedagógusok és oktatók irányításával kedvező tér nyílik a táncos, valamint a kreativitás fejlesztésére. Fontos szakmai célkitűzés, hogy a gyerekek a mozgást, az éneklést, a saját alkotó munkájuk gyümölcsét, valamint az együttélés örömét kapják. Ezeknek a pozitív tapasztalásoknak köszönhetően motiválhatjuk őket továbbra is a szabadidejük, érdeklődésük tartalmas eltöltésére.

 

A tánctanítást és egyéb tábori aktivitásokat a Pósfa zenekar élő zenéje kíséri. A táborozók elsősorban a 6–15 éves korosztály, ugyanakkor a szülők és az érdeklődők is aktív részesei a tábori együttlétnek.

Gyermeknéptánctábor

(2019)

Helyszín: Egyházgelle

Időpont: 2019. 7. 1–4.

Oktatók: Lépes Anikó, Fecske Renáta, Zlatarits Anett, Koleszár Kamilla, Bittera Gabriella, Oláh Attila

Zenei kíséret: Pósfa zenekar

Vendégek: Paramisi Társulat

Gyermeknéptánctábor

(2018)

Helyszín: Pozsonyeperjes

Időpont: 2018. 7. 2–5.

Oktatók: Kovács Anita, Fecske Renáta, Écsi Nóra, Zlatarics Anett, Oláh Attila, Pataky Ádám, Bitter Péter

Zenei kíséret: Pósfa zenekar

Vendégek: Paramisi Társulat

Gyermeknéptánctábor

(2017)

Helyszín: Pozsonyeperjes

Időpont: 2017. 7. 3–6.

Oktatók: Fecske Renáta, Oláh Attila

Zenei kíséret: Pósfa zenekar

Csallóközi Gyermeknéptánctábor

(2016)

Helyszín: Pozsonyeperjes

Időpont: 2016. 7. 4–7.

Oktatók: Fecske Renáta, Oláh Attila

Zenei kíséret: Pósfa zenekar

Csallóközi Gyermeknéptánctábor 

(2015)

Helyszín: Pozsonyeperjes

Időpont: 2015. 7. 1–4.

Oktatók: Kovács Anita, Fecske Renáta, Oláh Attila, Madocsai Imre

Zenei kíséret: Pósfa zenekar